Marketingtipp

Marketingtipp

Márkatörténet: Piros Pöttyös

2011. február 25. - Lollipop Reklám

Boroscímke

Rendezvény fotózás

Csomagolás design

 

A kezdetek

 

A Brodwayn bemutatják a Hair című musicalt, az Apollo 8 három emberrel a fedélzetén Hold körüli pályára áll, itthon pedig a Trombitás Frédi a sláger és elindul az új gazdasági mechanizmus. És ami a legfontosabb: egy tejipari szakemberekből álló csapat egy Moszkvai tanulmányút után néhány évvel, azt veszi a fejébe, hogy egy új, furcsa termékkel állnak elő, amely az édes, enyhén citromos túró, bevonva csokimázzal. A hatvanas években járunk.

Mivel fogalmuk nincs, hogy mi legyen a termék neve - hiszen addig csak olyan dolgokat gyártottak, amelyeknek egyértelmű volt az elnevezése, mint például a tej, a vaj vagy a túró - megkérik a Budapesti Műszaki Egyetem egyik oktatóját, Klein Sándort, hogy találjon ki egy nevet, amely jól jellemzi majd a csokis-túrós finomságot. Legyen Túró Rudi - mondja ő, magára haragítva ezzel az akkori lapkiadókat, akik erkölcstelennek vélik a nevet és megtagadják a reklámozást.

A Túró Rudi ettől függetlenül - vagy talán éppen ezért - óriási siker. Sorra növi ki a gyár helyiségeit, ezért a gyártás Budapestről Mátészalkára költözik, hogy végül az itt épülő túróüzembe kapjon szép, nagy helyet a hetvenes évek elején. Az eladások az egekbe szöknek, nem lehet elég Túró Rudit gyártani.

Nyolcvanas évek

A nyolcvanas években, amikor elindul hódító útjára a Knight Rider, Douglas Adams pedig stoppolni kezd a galaxisban, itthon az LGT a slágerzenekar, és már a Túró Rudi az egyik slágertermék. A mátészalkai tejüzemen kívül két másik tejipari vállalat is elkezdi a gyártását. Mármint a Túró Rudinak. Talán ekkortól él a szlogen: "A Pöttyös az igazi" A Túró Rudi 1984-ben megkapja első szerepét is, a "Kismaszat és a gézengúzok" című családi filmben és talán néha még a Szomszédokban is van szó róla, ha jól emlékszünk.

A piaci versenynek köszönhetően egyre több változata jelenik meg a rudinak, amit néha Robinak és még mézes mackónak is neveznek. Diós, mogyorós, töltött és vitaminnal dúsított egyaránt létezik, a kezdeti három napos szavatossági idő pedig egyre csak nyúlik.

Fordulatok, változások

A kilencvenes évekre a már híres túródesszert túléli, hogy leomlik a berlini fal és megszűnik a vasfüggöny, a siker töretlen. A külföldi filmek egyre látványosabbak lesznek, ÁjLávJút énekel a Rapülők, a mi kis rudink pedig sok-sok változáson megy keresztül. Az íz marad a régi, de az egész világ megváltozik körülötte. Egyre több a számítógép, új a technológia és a csomagolás. A Pöttyös már nyitószalaggal nyitható, és egyre nagyobb, egyre színesebb hiszen megjelenik az Óriás Pöttyös Túró Rudi és a sárgabarackos, epres, mogyorós ízű is.

A kétezres évek elejét, új dizájnnal és internetes honlappal köszönti a Pöttyös, részt vesz Európa egyik legnagyobb fesztiválján, a Szigeten is. Magyar és nemzetközi sztárok nyilatkoznak arról, hogy kedvelik a Pöttyös Túró Rudit, amely egyre többet jelenik meg a Sajtó és TV hirdetésekben.
 

Szűkül a világ

A zenei életben - meg egyébként is - egyre kisebb a világ. A világzene nagyjai egyre többet játszanak nálunk, legyen szó akár Buena Vista Social Clubról vagy az Oi Va Voi-ról. A Pöttyös pedig "Dots" néven már külföldön is hódít. A környező országokban 2004 óta kapható, de 2006 óta már az ínyenc olaszok és a precíz németek is megismerhették a mi kis finomságunkat. Őrület, nem?

Nálunk pedig folyamatosak az újítások: van már Pöttyös Bonbon és Pöttyös Jégkrém is, hogy mindenki megtalálhassa a maga Pöttyös kedvencét.

Kíváncsi vagy a hivatalos és bővebb Túró Rudi történetre? Akkor kattints ide!

 

Forrás, képek: pottyos.hu

 

Elérhetőségek

Tel.: +36 30 60 50 296
Cím: 1033 Bp., Huszti út 31. 
Nyitva tartás: 9:00-17:00 (időpont egyeztetés szükséges!) 
Fontos információk az együttműködés feltételeiről: itt

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingtipp.blog.hu/api/trackback/id/tr762689703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása